facebook

Nagyon feszít az írás, de nehezen realizálódik, ezerszer megszületik a fejemben a szöveg, mire leírnám, már elillan, más lesz belőle. Közben megszületett a kisfiam, a második, ilyenkor « mással kell foglalkozni », meg karácsony, akkor sem illik nehéz, nyomasztó dolgokról írni, és közben halványodik az emlék, a támadásé. Mondjuk eszembe jutott a napokban, hogy van most a franciáknál (sőt, külföldön is) minimum 130 család, akiknek nyomasztó a karácsony, akik még mindig nem értik, kinek és miért kellett ennyire belebarmolni az életükbe. De ha én ezen direkt agyalok, az már külön mazochizmus. Pedig írni szeretnék. És erről. A Boldog Karácsonyos köröket már mindenki lefutotta a neten és az életben is, hamarosan szilveszter és új év, új remények, új fogadalmak. Én még az FB-re nem írtam karácsonyi jókívánságot, úgy egyben, minden közeli és távoli ismrősömnek, rokonomnak, ahogy mostanában leegyszerűsítjük ezeket a köröket, az utóbbi években mindig két ünnep közé csúszott a dolog, azaz « Boldog Új Évet Mindenkinek » lesz belőle. A mostani, hamarosan véget érő év is furcsán kezdődött, 7-én már a terrorral. Az « első szerekesztőségi értekezleten ». Írok majd erről is, még nem múlt el, csak rárakódott sok-sok réteg, durvább dolgok, több halottal. A Charlie Hebdo elleni támadás volt az talán, ami kihozta belőlem az « íráskényszert » a facebookon, ahol egyébként előtte csak ugyanolyan felszínesen voltam jelen, mint mindenki más. Eleinte egyáltalán nem akartam ott lenni. Idegesített, amikor minden újság a Cukengerg srácot éljenezte a címlapján, aki « összehozta a világot », már 500millió (azóta biztos még több) felhasználó, a « világ legnépesebb országa » (WTF ?? - az hogy keresztbe kasul lájkolgatjuk meg osztogatjuk egymást, még nem jelenti, hogy mindenki mindenkit szeret, sőt, még azt sem, hogy tolerál, pláne azt nem, hogy egy ország lakói lennénk, egy alapvetően pénzügyi vállalkozásba miért kell « virtuális világbékét » vizionálni?), aztán film a történetéről, persze Oscar díjas, most akkor lopta az ötletet, vagy nem, azóta már apuka, biztos megosztogatja a kisbaba fotókat ő is, tőlem is várják majd, még egyenlőre ellenállok. És persze rögtön hallottam a rossz oldalairól is, hogy leendő munkáltatók nézik meg az FB oldaladat (ha nincs is ilyened, akkor nem létezel?), és számít, hogy milyen az aktivitásod, röhej, nehogy már ez alapján meg tudja valaki mondani, milyen munkaerő vagyok ! Mindenesetre a « fekvehányós » vicces képekkel vigyázni kell. És a gyerekfotókkal is, ki tudja, mire használják fel, tinédzser lányok vannak kitéve folyamatos virtuális zaklatásnak, stb. De ha « ésszel » használod, akkor segíthet, nem csak az x éves osztálytalálkozó szervezésében, hanem pl. magánbizniszben is. Nincs egyszerűbb kezdő marketing, mint az FB-n szétszórni a munkáidat. És egy idő után önmagát generálja a dolog, szinte kötelező lesz csatlakozni, mert aki lemarad, az kimarad, a bulikból is ugyanúgy, mint a munkalehetőségekből, meg a világ forgatagából. Bezzeg, aki ott van, az mindjárt mindent tud, és mindent véleményezhet is, mindenhez hozzászólhat, és profilkép átszinezéssel a világról alkotott véleményét is kinyilváníthatja.

Tehát egy idő után feladtam az elveimet, és csatlakoztam, 2012-ben. És eleinte « óvatoskodtam ». Ákosról nem nagyon raktam fel képet, az apja nem is örül, ha ilyesmit csinálok (ő továbbra is antifacebookos, nincs is fent), és próbáltam udvariasan visszajelőlni mindenkit, ha csak egy kicsit is gyanús volt, hogy ismerem. De érdekes, ahogy 100 éve nem látott emberek élete lesz megint fontos, vagy csak megnéznivaló, a velük való kommunikáció új irányokat vesz, jól esik, hogy lájkolta a túróssütimet (bár pont ilyesmit én sosem rakok fel, nagyon nem vagyok konyhatündér), nem is gondoltam, hogy jófej, általános iskolában azt hittem, utál. És persze van ebben nagy adag vetítés is. Hogy ki mit akar megmutatni magából, kinek akarja « bebizonyítani », hogy nagyszerű élete : Megnézem az ex oldalát, debéna az új nője, persze azért lájkolom a közös képüket, hagy örüljenek, meg nehogy azt higyje, hogy még bánt, hogy elment..és gyorsan felrakok magamról is egy ultrajólsminkelt sztárfotót. Én még egyedül, de már sorban állnak a lelkes rajongók. 232 lájk. A te új nőd ezt nehezen zsebelné be. Vagy : de nagy pofád volt gimiben, hogy le akartál nyomni mindig, aztán nézd, nekem kétszer annyi diplomám van, mint neked. Ne hidd el, majd beszkenellem mindet. Ja, neked meg gyerekeid vannak, de azt kevesebb meló volt összehozni, mint a diplomáimat. Az úgyis főleg az asszony munkája nálatok. Én meg minden nyáron másik exotikus szigetre megyek nyaralni, néz meg a fotóalbumomat. (Senki ne ismerjen magára ! A történetek a fantáziám szüleményei...)

Aztán a januári terrortámadás után Csárli lettem én is, bár nem a profilképemmel, és elkezdtem írni a témában. Akkor jöttek először a visszajelzések, hogy jókat írok. Ez azért motívál is, meg egy kicsit megszédít (persze továbbra is az van, hogy főleg terápiás célból írok). És a téma megragadt a fejemben, írtam több idei terrortámadás kapcsán is posztot, meg a nyári (magyarországi) migránskrízis kapcsán is (a krízis megvan még, csak Magyarországról « arrébb ment »), és végül most novemberben, sokkhatás alatt, annyi mindent szerettem volna kiírni magamból, de az FB-n belebotlottam olyan reakciókba, amire nem számítottam. Nekem természetes volt, hogy mindenki sokk alatt van és gyászol, vagy ha nem, akkor legalábbis békén hagyja azokat, akik gyászolnak. És igen, elfogadom, a « profilkép átszinezésben » van egy adag birkulás is, illetve nem spontán, saját ötlet, mert az FB ajánlja fel a lehetőséget, de azért nekem jól esett minden ismerős « átszinezése », lájkoltam őket. De nem írtam listát arról, hogy ki szinezett át és ki nem. Az viszont bántott, amikor az ismerőseim egy része elkezdte cikizni azokat, akik átszineztek. Miért nem lehet emellett szó nélkül elmenni ? Igen, az FB ilyen, mindenkinek van valami értékrendje, ami alapján posztol, aranyos, vagy épp megmentenivaló kiskutyákat, gyerekeit havonkénti fotósorozattal, menő autókat és jóseggű nőket, vagy a saját alkotásait, sikereit. Vagy politizál. Vagy térít. Én feltünően sok « fogyatékkal élő témát » osztogatok meg, van ennek háttere, de talán ez is terhes lehet néhány ismerősömnek. De egyszerűen át lehet görgetni egy híren, ami nem érdekel minket, arra való az egér. Vagy le lehet tiltani valakinek az idővonalát, vagy magát az illetőt is, ha nagyon fárasztó. Senkinek nem kötelező Párizsban vagy bárhol máshol meghalt embereket siratni, de röhögni a siratókon... És akkor jöttek az összehasonlítások, bezzeg az orosz gép, bezzeg Kenya (idén húsvét péntekjén egy kenyai egyetemi szálláson volt mészárlás, külön kiválogatták a terroristák a keresztény diákokat), bezzeg akármi. És ezt úgy mondják, mintha őket az akkor érdekelte volna. Én idén odafigyeltem a terrorra (más évben nem volt ez így, tehát én sem emlékeztem meg minden halottról), amit így google nélkül csak spontán fel tudok sorolni : Párizs, Tunézia, Dánia, Kuvait, Törökország, Libanon, a novemberi párizsi óta is volt Maliban meg az USÁban, versenyeztethetnénk a halottakat és a zászlókat naphosszat. Szomorú az, amikor mérlegre pakoljuk a hullákat, vagy egymás mellé rakva mérőszalaggal megmérjük, hogy megnézzük, melyiket kell jobban sajnálni. És előszedünk történelmi sérelmeket, mint Trianon, ez azért röhejes. Nem maga Trianon, az a magyar történelem egyik legsúlyosabb pillanata, de ne egyszerűsítsük már le ennyire a világot, hogy az idei párizsi terrortámadást megérdemelték azok, akik meghaltak, mert « ott volt Trianon ». Igen, az nekünk tragédia, de pl. a románoknak, szlovákoknak nem. Nekünk a saját verziónk a fontos, de « internacionálisan » nem csak a mi verziónk létezik. Talán a szíriai radikálisok ilyen jól ismerik a magyar történelmet ? És ennyire fontosnak tartják? Vagy azt gondolja valaki, hogy Párizsban metálkoncertre csak Clemenceau ükunokái járnak ? És amúgy azok, akik a lelőtt orosz gépet rakták a párizsi halottak mellé, mellesleg meg trianonoztak (szerintem simán van átfedés a két csoport között), azok miért nem kezdték el az oroszokra mondani, hogy « bezzeg '56 ». Ugyanaz a logika lenne mögötte, mint a trianonozás mögött. Ők most hirtelen az orosz halottakat jobban sajnálják. Mert azt kevésbé nyomta az orruk alá a Facebook ? Miközben voltak olyan helyek idén is, mint minden évben sajnos (pl. Nigéria, vagy Szíria), ahol egész évben folyamatosan gyilkolták az embereket. Lehetetlen mindenkit megsiratni, mindenkire megemlékezni. De sokaknak szelektív az emlékezete és az empátiája is.

Én április 4-én ezt írtam ki a facebook idővonalamra (megosztva egy hírt arról, hogy a pápa a kenyai áldozatokért imátkozik) :

« Megemlékeztek Kenyában is a Nagypéntekről. És nincs mit mondani. De lenne, csak nincs aki meghallgatja. Belecsúsztam már így is a rasszizmusba és az extrémizmusba egyesek szerint.

Itt most (éjszaka) harangoznak Choisy le Roiban, a házunk előtt lévő templomban. Sosem voltam gyakorló keresztény, eddig nem tudtam, hogy Nagyszombaton virrasztás van. Most lemennék virrasztani, de a gyerek alszik, és nincs itthon Vince. A templom egy ideje vitában áll a piacosokkal, mert vasárnap délelőtt teljesen körbekerítik az árusok. A legtöbbjük nem húsvétol most. Mert más a vallása. Bizony, vallási vita lett ebből is. Csoda, hogy Choisyba járnak még templomba, pedig igen, virágvasárnapon is sokan voltak megszentelni a barkát. Főleg feketék. Talán pont kenyaiak. »

Ezt a posztomat az ismerőseim közül négyen (!) lájkolták és egy hozzátartozóm szólt hozzá bíztatón. A többiek ugyanúgy elmentek mellette. Nem baj, csak x hónap múlva nem muszáj « bezzeg kenyázni ».

Június 29-én meg egy ilyen poszttal emlékeztem meg -többek között- az idei második véres tuéziai terrortámadásról :

« Egész nap agyaltam, hozzászóljak-e a témához, de megteszem:

A hétvégén két fő hír pörgött a neten és a francia médiában, az egyik, hogy Amerika rábólintott a melegházasságra (és nézve Amerika súlyát a nyugati világban, nyugodtan mondhatjuk, hogy a nyugat rábólintott, kész, a kérdés eldőlt), a másik, hogy 38 gyanútlan és védtelen európai turistát lőtt agyon egy tunéziai strandon egy helyi srác, mert elhitte az internetes barátainak, hogy ez Isten akarata. És kapott hozzá fegyvert is. Kalasnyikovot, ami eredetileg orosz gyártmány. (A harmadik domináns hír a görög bankcsőd). A francia média inkább a tunéziai esettel van elfoglalva, mondtam is Vincének, hogy állítsuk át a rádiót a France Inforól, azaz ébresztője, én pedig már nem bírok tömeggyilkosságokra ébredni. Hónapok óta az iszlámista veszély alaptéma a francia rádióban. Ezen jól összevesztünk, szerinte én vagyok túl gyenge, a világot el kell tudni viselni.

Nem arról van szó, hogy most a két fő témát feltétlenül egymás mellé akarom állítani. Csak azon gondolkozok, hogy a világ nem egy irányba mozog, hanem több felé, de abból min. kettő egymásnak teljesen ellentétes. És hozzánk Tunézia közelebb van, mint Amerika. Ennek tükrében árnyaltabb az a hír is, hogy az isztambuli melegfelvonulást szétverte a rendőrség. Ez melegjogi szempontból szomorú, de voltak ott ellentüntetők is, lehet, hogy ők is kaptak könnygázt, és a török rendőrség csak egyensúlyi játékot játszott. A történethez hozzátartozik az is, hogy a legutóbbi török választáson a jelenlegi elnök iszlamista pártja háttérbe szorult, ami mindenképp jó hír. Viszont a mérsékeltek a melegfelvonulás hatására iszlamizálódhatnak, főleg úgy, hogy a felvonulást a ramadan böjti hónapra időzítették (akárcsak a terrortámadást). Amerika üzenete az egész világra eljut, de nem mindenhol egyformán értelmeződik.

A környéken, ahol én lakom, nem nagyon vannak kézenfogva sétáló meleg párok, sokan vannak viszont, akik ramadanoznak. Ilyenkor nappal böjt van, és elvileg a hitben való elmélyülés, este pedig buli, családi összejövetel. Még éjfélkor is gyerekzsivaj hallatszik a játszótérről. Ramadán szent hónapjában a muzulmánok szerint még a pokol kapui is zárva vannak. Elnézve a hétvégi terrorsorozatot (Tunézia, Kuvait) idén sajnos rosszul reteszelték be a kapukat... »

Mindezeket nem azért írom most le, hogy hőst csináljak magamból, mert én vagyok a Empátia Bajnoka, és sejtem, hogy vannak olyan facebookos ismerőseim, akik megbántódnak (ha olvassák). De ki akartam magamból írni ezt is, mert fájt, hogy « facebook-megosztás-versengéssé » vált emberek tragédiája. A FB-n valahol mindenki « birka », mindenki vetít, mindenki szerepet játszik, vagy legalábbis « karakteres értékrendet mutat ». Jó, ha ezt tudjuk egymásról, segít az empátiában, egymás elfogasásában is. Nekem ez a « profilkép-átszinezés-fikázás » kicsit olyan volt, mint ha valaki látna egy temetési menetet, és ott beszólna a gyászolóknak : « mit rinyáltok, én nem is ismertem a halottat, leszarom a gyászotokat, és bezzeg amikor az én nagyanyám meghalt, akkor egy szót sem szóltatok. Meg ti is csak jópofiból jöttök el erre a temetésre. »

Igen, van aki jópofiból jön. Meg azért, hogy a többiek lássák, hogy itt van. De van, aki aki tényleg gyászol, meg aki hirtelen nem tud jobb ötletet arra, hogy a megrendülését kinyilvánítsa. Ezt nyiltan cikizni érzéketlenség. Lehet, hogy azért gondolom így, mert "közeliek" az események számomra, de nem tudom kívül helyezni magamat én sem. Köszönöm a megértést.