Csárli lettem 2

A tavaly januári események meglendítették a facebook aktivitásomat, mint említettem már. Kiraktam ide a blogomra is néhányat, mert a maguk spontán vélemény-nyilvánításában jónak találom őket. Miért is írok ennyit ? FB-re, vagy bárhova ? (Egyébként máshova is írok, csak azok még kiforratlan projektek, vagy túlságosan mélylélektan...). Igazából már több, mint 10 éve írok rendszeresen, ha máshova nem, egy kis füzetbe, ami mindig velem van. Mostanában kezd « fejemre nőni » az íráskényszer, a grafománia. De egyben úgy érzem, jót tesz, tisztul az ég.

Tavalyi « csárlis aktivitásom » egyfajta látlelete a lelkiállapotomnak. Mind általában minden, amit írok, bármiről. De megjelenik bennük az akkori animátori munkám, a lakókörnyezet, a visszajelzések és a neten talált idegesítő dolgok is.

2015 január 9-ei az FB bejegyzésem (az a durva, hogy utólag rájöttem, ezt a két támadás között írtam - a Charlie Hebdot már megtámadták, de a terroristák még menekülésben voltak, és az íráshoz képest másnap történt a túszszedés a kóser zsidó boltban, újabb 4 áldozattal. Származási alapon.) :

« Folytatom, mert muszáj...

(és ez még egy darabig szerintem így lesz, aki unja már a témát, az ugorja át)

Tegnap szinte egész éjszaka a magyar és francia netet böngésztem, hogy választ kapjak a kérdésemre, amit még csak fel sem tudtam tenni. Máskor is csináltam már ilyet, de most "komoly külső indok" van rá, nem kívántam én ezt, nyilván senki sem. Így viszont volt mire hivatkoznom a mai fáradságom, zavartságom, és az ebből kifolyólag szétcsúszott, elszervezett napom miatt. (Igen, anyu, megint.) Holnap ezt már nem lehet így folytatni!

Elkeserítettek azok az emberi reakciók, amiket a magyar (és sajnos néha a francia) neten találtam a kommentek között. A "zavarjunk ki minden muzulmánt Európából" és a "semmit sem tisztelő ultrabalos provokátorok most jól beletenyereltek a kakiba" skálán mozgott a mutató, és még egy fiatal anya személyében rátaláltam a (számomra) első magyarul tudó dzsihádistára is, hurrá! (Azért jó lenne, ha másban is ilyen gyorsan követnénk a nyugatot, ha már muszáj). Az a baj, hogy ilyenkor, komoly görcsöt érzek arra, hogy mindenre válaszoljak, mindenhova regisztráljak, de aztán nem teszem, csak dühöngök magamban. A Charlie Hebdo egyébként eddig nem volt jelen az életemben, és de jó lett volna, ha ez így is marad. Vince inkább a szintén balos, szatírikus, de szerinte szinvonalasabb Canard olvassa, ami viszont nekem túl nehéz, nem értem a szóvicceit. Tegnap este megvettem a Charlie karácsonyi különszámát a "Kisjézus valódi történetéről", nem azért mert annyira érdekelt, vagy szórakoztatónak gondoltam, hanem úgy éreztem, le kell tennem valahogy a voksomat. Amúgy belelapoztam már, nem tűnik annyira durvának, mint amit a borító igér, Jézus egy alternatív történetét adják elő, amit állítólag apokrif iratokból szedtek. Tegnapelőtt még eszembe sem jutott volna ezt az újságot megvenni, sőt, talán én is azt mondtam volna, hogy ez felesleges provokáció, tahóság. Most ezek a limitet nem ismerő (vagy azt nagyon máshova helyező) karikaturisták a nyugati civilizációt védő sajtószabadságharcosokká váltak az események tükrében. Azzal a kérdéssel még egyetértenék (vagy legalábbis lehet vitatkozni róla), hogy "miért kell más emberek hitét piszkálni", azzal viszont már nem, hogy "miért kell az oroszlán bajszát húzogatni"? Ez nekem nagyon hasonlít ahhoz, hogy miért mászkál egy fiatal lány miniszoknyában este az utcán, vagy mondjuk miért alszik el valaki részegen a 6-os éjszaka villamoson? Keressük meg, mit hibázott az áldozat, és ezzel majdhogynem felmentjük a tetteseket. Ha így és így és így viselkedsz, akkor ne csodálkozz, hogy megerőszakolnak, kirabolnak, vagy agyonlőnek a fundamentalisták. De, csodálkozz! Vagy legalábbis protestálj! Ha már nem is csodálkozunk ezen, akkor vége a világnak.

Én is hallottam már olyan viccet, amitől a hajam égnek állt, amitől dühös lettem, és legszivesebben belerúgtam volna abba, aki kitalálta. Vicceltek már előttem fogyatékos gyerekekkel, elvetélt kismamákkal, holokauszttal, megerőszakolt nőkkel. Lehet, és időnként kell is tiltakozni. Lehet demonstrálni a szerkeztőségnél, bojkottot hirdetni az újságra, lehet akár bíróságra is menni (Franciaországban is vannak sajtóperek), meg lehet Istenre bízni az igazságszolgáltatást. Lehet embernek maradni. Igen, tudom, néha nehezebb. Egyébként a 12 emberből 5 volt karikaturista, a többiek egyéb dolgozói voltak az újságnak (korrektor, pszichológus, közgazdász), vagy épp arra jártak (pl. egy karbantartó), meg a rendőrök, akiknek az a munkájuk, hogy az embereket védjék. Az áldozatok közül legalább kettőnek gyanúsan nehezen keresztelhető neve van. Akkor hogy is van ez? "Öld meg mindet, Isten majd kiválogatja?"

Ma reggel, miután késve elvittem Ákost az oviba, elmentem az orvoshoz (a "specialistámhoz"), aki egy órát késett. Ő is rendszeresen csinálja ezt, de ma ő is hivatkozhatott a felbolydult városra. Odafele menet keresztül kellett mennem a piacon. Csütörtökön és vasárnap van piac, hangos, zajos, utána két napig szedik a szemetet, mire kész vannak vele, újból piac lesz. Nemrég újították fel a fedett részt, az a "hagyományos" piac, az azon kívül eső (azaz szabadtéri) terület, a templomtól kezdődve több háztömbön keresztül, gyakorlatilag magrebán piac (ezt így nem is mondják magyarul szerintem). Minden ugyanolyan volt, mint máskor, a templom lépcsőjén a kolduló román cigányasszony "salem alejkummal" köszön, de engem nem téveszt meg, mellette pár lépésre a hosszú fehér lepelbe öltözött szakállas férfi a Choisy mecsetre gyűjt. Nem igazán konkurenciái egymásnak. A fejkendős asszonyok könyékig elmerülnek az olcsó fehérneműk között, a következő pulton már vastag aranyláncok sorakoznak, majd valaki lelkes előadással gyanúsan olcsó parfümöket árul. "Önöró, önöró, önöró, önöró" (1 euro), a mandarin, a banán, stb. kilója, ezt olyan hangsúllyal tudják mondani, mint senki más. Minden olyan volt ma is, mint máskor, csak én éreztem furcsábban magam, nehéz szívvel kerülgettem az embereket.

Vannak kellemetlen gondolataim, amik ellentmondanak az elvileg nyitott és toleráns személyiségemnek, küzdök velük amióta kiköltöztünk Párizsból Choisyba. Ma pedig meghatványozódtak ezek a gondolatok. Itt nem volt tüntetés, mint ország- (sőt világ) szerte rengeteg helyen, senkit sem láttam "Je suis Charlie" kitűzővel. Persze miért követelek én véleménynyilvánítást ezektől az emberektől, őket is nagyon megzavarhatta ez az egész, miközben nyilván a Charlie Hebdot is idegesítőnek tartották. Nem vártam ma a munkát, a gyásznap miatt biztos szóba kerül ez az egész a suliban, és nekem nincs kedvem 6-7 éves gyerekekkel erről beszélgetni, akik közül nem akarom megtippelni hány százalék nem eszik sonkát, csak pulykasonkát (vallásról nem beszélünk az iskolában, ugyebár, tilos). Márpedig az ebédlőben 12-kor egy perces néma csend kell, hogy legyen. Lett is, lejöttek a tanítók, talán az ő respektjük miatt, vagy mert a gyerekek azért érezték, hogy itt most valami komoly dolog van, olyan csönd volt, amilyet én més sosem tapasztaltam menzán. Kint esett, az udvaron nem igazán tudtak játszani a gyerekek, a könyvtár is zárva volt, nem tudom miért, ez már csak egy ilyen nap. Én nem voltam igazán jelen, örültem, hogy nem kerül elő a téma sem a gyerekeknél, sem a kollégáknál, aztán egyszer mégis megkérdezte tőlem egy kislány (akiről tudom, hogy nem ünnepli a karácsonyt, mert beszélgettünk már róla), hogy "miért vagyok ilyen szomorú, a meghalt emberek miatt"? Igen, ez szomorú, -válaszoltam neki, - de fáradt is vagyok. Majd megkérdezte, hogy nekem is halt meg valaki a családomból? Ez a 6 éves gyerek olyan érdekesen összerakta a fejében a történetet, hogy vagyok én, aki ünnepli a karácsonyt, meg ő, aki nem, és akkor nekem tegnap valakim meghallhatott. Ez azért így furcsa volt. Aztán mondott egy még meglepőbbet: az apukájáért aggódott, hogy lelövik, mert Párizsban dolgozik. Megkérdeztem, hogy mit csinál az apukája? Azt hittem, rendőr, de nem: pincér. Később gondolkoztam ezen a dolgon, akkor a kislánynak mégis inkább gonoszra (akik az apukáját lelőhetik) és nem gonoszra oszlik a világ, nem pedig karácsonyozókra és nem karácsonyozókra. Ez valahol megnyugtató, de milyen trauma ez ennek a gyereknek? És hány ilyen gyerek van ma Franciaországban?

Ákos holnap elvileg ment volna az oviscsoporttal Párizsba, az Aquarium Tropicariumba. Ez lett volna az első kirándulása, amióta ovis. Még nem beszéltem az óvónővel (reggel nem volt időm), de valószínűleg elmarad a program, állítólag minden ilyen gyerekprogramot bizonytalan időre elnapoltak Párizsban és a környékén. Az év fiam més csak 3 éves, könnyű neki elmondani, hogy most nem néznek mégsem halacskákat, majd később. Nem kell belemenni mélyebb magyarázatokba.

Ezt most megúsztam. Ismét. »

Egy másik írás, 2015 január 15-én :

« Ma az ebédlőben egy kisfiú a vasárnapi menetről beszélt, meg hogy "megölték Charlie Hebdot" (mintha egy ember lenne, mondjuk egy vadnyugati hős...), egy másik pedig válaszolt neki, hogy inzultálta a muzulmánokat. Akkor leállítottam ezt a diskurzust, hogy "most ebédelünk", később a válaszoló gyereknek próbáltam elmagyarázni, hogy a 17 áldozat közül nem volt mind karikatúrista és különben sem ölünk meg valakit, akármennyire is haragszunk rá. Bólogatott, de nagyon meg akart tőlem szabadulni. Kisegítő osztályba jár, azt hiszem, török (biztos, hogy nem észak-afrikai, már ránézésre sem). A másik iskolában pedig egy kislány turbános embert rajzolt, mert ezt látta a tévében. Gyorsan ráraktam egy másik papírt a rajzára, "rajzolj inkább egy szivárványt".

Tegnap a creteili prefektúra megállójában álltunk (végre azért eljutottunk oda is), és Ákos elkezdte skandálni: Charlie, Charlie. Meglepődtem, vasárnap óta nem nagyon beszéltünk erről, akkor hallotta a rigmust. A megállóban szinte csak tőlünk különböző árnyalatú emberek voltak. Mondtam a fiamnak, hogy most már ennek vége, nem kell kiabálni, de közben elég hülyén éreztem magam. Végülis mi vittük el vasárnap, ott az volt a természetes, hogy ezt kiabáljuk (mi Vincével mondjuk nem, de elég sok ember igen), most meg rászólok, hogy ne kiabáljon. Mit ért ebből egy három éves gyerek? És nekem mi bajom van? Félek? Vagy nem akarom, hogy a körülöttem lévők azt gondolják, hogy én azt gondolom, hogy.. Ma egyébként rákérdezett, hogy mikor mennek halacskákat nézni? Azt hittem, már elfelejtette.

Vincét megkéreztem, vett-e Charlie Hebdot (történelmi emléknek szánom), azt mondta, egyik újságosnál sem lehetett már kapni. Elkapkodták.

Majd csak elmúlik... »

Itt pedig 2015 január 27-én osztottam meg egy cikket, minden bizonnyal valamilyen ISIS szörnyűségről : emberek lefejezése, élve elégetése, más vallásuak kiírtása, nők szexrabszolgaságban tartása, stb.,- kreatív ötlettáruk van a megdöbbentően embertelen kegyetlenségekből. Ami megdöbbent így visszaolvasva, hogy már akkor is milyen apokaliptikus látomásaim voltak. A tavaly novemberi támadás óta azonban sajnos ijeszően realizálhatóak ezek a látomások.

« Elnézést, ezt most muszáj megosztanom...

Főleg azoknak, akik szerint csupán marginális kérdés, hogy a szélsőliberális franciák felhúzták a szélsőmuzulmán francia kisebbséget. Akik szerint, ha nem rajzolgatunk hülyeségeket, védve vagyunk.

Egy fél éjszakát eltöltöttem, -én mazochista a neten az ISIS-sel, eddig nem nagyon tudtam, hogy miről is van szó, legyen ez az én naivságom, és egyre mélyebb poklot találtam. Olyan egyszerű lenne azt mondani, hogy ez nincs, egyszerűen nem kattintok oda, és akkor nem létezik. Vagy gyártani az összeesküvés elméletet a "tudjukkikről", akik ezt az egészet szervezik, hogy keverjék a szart, hogy egymásnak ugrasszák az embereket. De nem megy. Én csak a humanitárius katasztrófát látom benne. Hogy még mindig, megint és ismét itt tart a világ, amikor már azt hisszük, hogy ilyen nincs, és van, mégis van, igazából mindig is volt, csak időnként nem vesszük észre, mert muszáj néha nem oda néznünk.

Nekem most egy kicsit az élettől is elment a kedvem.

És nem értem, hogy "odafönt" ilyenkor mi történik...

"Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég.

Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség." Márai »

És a végére egy tavaly augusztus 25-ei FB bejegyzés, a kézzel fogható terrorveszélyről és a « véletlenül megúszott » támadásokról. Azóta kiderült, a novemberi támadás szervezői benne voltak ezekben is.

« Az utóbbi félévben az "allerte vigipirate" (legmagasabb fokú terrorveszély) kellemességeit élvezve min. két olyan eset is szembejött velünk, ahol a véletlen és a terroristák bénázása miatt nem történt tömeghalál. A villejuifi templomok hívei azért úszták meg, mert a terrorista a lábába lőtt gyakorlás közben (?), most meg épp nyaraló GI-Joek voltak az Amsterdam-Párizs TGV-n.

Tegnap értünk vissza a magyarországi nyaralásból, eddig elkerült a hír, ma véletlenül fogtam ki a tévében, már utálom a híreket!

Most érezzük magunkat biztonságban? Mégis miről szól a titkosszolgálat, ha egy "már megfigyelés alatt álló", dzsihádista reklámokat posztolgató (éljen az internet modern világa!) fickó simán felszáll fegyverrel tömött hátizsákkal a TGV-re?

Ha az összeesküvés elméletek híve lennék, azt mondanám, hogy ezt direkt hagyják, sőt generálják, félelemkeltés, káosz, terelés, a vallásháború előkészítése. De nem vagyok híve az összeesküvés elméleteknek, ezért csak azt mondhatom, remélem legközelebb is szerencsénk lesz, vagy egy kicsit hatékonyabbá teszik a hírszerzést. »